Az Amerikai istenek 2. évada azt fogja feltárni, hogy mit jelent a közösségi média és a megfigyelő államok korában élni.

Néhány lenyűgöző eleme az Amerikai istenek Starz adaptációjának a nagy változtatások körül forog, amit azért csináltak, hogy a sorozatot kortársnak lehessen érezni. Neil Gaiman először 1999-ben vetetette papírra az eredeti regényt, mikor a világ még drasztikusan más hely volt – és ahogy halad a 2. évad, a széria továbbra is egyedi dolgokkal jön, hogy időszerű maradhasson.

Mikor beszéltem Gaimannel ebben az évben a New Yorkban tartott Comic Conon, technika srácot (a modern technológia istenét) hozta fel, mint tökéletes példát, akinek karakterét mai mércével a legjobban elavultnak tarthatnánk. Ám ahelyett, hogy egy sztereotip, pincében tanyázó kockát mutattak volna, aki nagy rajongást mutat a tárcsázós modemek irányába, a Starz egy nagyon ügyes, vape fanatikust tárt elénk, akinek a kinézete folyamatosan változik, tükrözve azt a sebességet, ami a mai modern technológiával jár.

További szükséges változtatások jönnek az Amerikai istenek 2. évadában, egyrészt válaszul néhány tag távozására, másrészt, hogy az amerikai társadalom új aspektusait felfedezhessék, amik csakugyan mások, mint a századforduló idején.
Gillian Anderson Médiája nem halott. Gaiman úgy magyarázta, hogy a világban ott van valahol. De Új Média (Kahyun Kim) olyan leszármazottja neki, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

 „A legnagyobb dolog, ami szimplán nem létezett a könyvben, a közösségi média volt. Ezért tudtuk, hogy szükségünk van egy Új Médiára. Tudod, az emberek ezzel jönnek, hogy „Oh, egy Új Média, szóval helyettesítettétek Médiát?” És akkor mi: „Nem, nem…Média továbbra is létezik és barangol valahol. Csak egyre kevesebb ember van, aki nézi, ezzel kevesebb hitet és erőt ad neki. Új Média az Új Média.

Ez az a dolog. A tény, hogy mindannyian, mi, egy kicsit ilyen furák vagyunk. A snapchat – y generáció, ahol a lájkok számítanak, de mégsem tudjuk, mit is jelentenek valójában. Annyit tudunk, hogy kapunk egy kis endorfin löketet, amikor azt mondják nekünk, hogy kaptunk belőlük. Ez a dolog azt hiszem nagyon új.”

 „Az egyik dolog, ami nem volt, amikor a könyvet írtam az, hogy nem voltunk megfigyelve. Most már kamerák figyelnek minket az idő nagy részében. Emlékszem, hogy akkor fedeztem ezt fel, amikor a hátizsákom eltűnt egy hotelben és bevezettek a biztonsági szobába.

A kamerákon újra lejátszották minden egyes mozzanatomat, amiből kitalálhattuk, mi történt a hátizsákommal. És igazából az történt, hogy a táska bekerült a szobába, aztán az egyik takarító óvatosan betette egy szekrénybe és elzárta előlem.
Nem tudtam, hogy ezt meg lehet csinálni, de a biztonsági emberek azt mondták:”Oh, igen. Most már bárhol megteheted ezt.”

Eredeti cikk